• A görög muszaka három rétegű: padlizsán, paradicsomos darálthús és besamelmártás. Nos, a liszt miatt nekem le kellett mondanom a besamelről, viszont helyettesítettem némi sajttal.
• Az alaprecept egyként kezeli a darálthúst és a paradicsomot, tehát egyfajta bolognai mártás tesz a padlizsánok közé. Az én újításom, hogy a paradicsomszószt az egész étel tetejére teszem, s nem keverem össze a hússal.
• Két réteg padlizsánt használok, tehát a darálthúst a szeletelt zöldség közé teszem, majd a felső réteg kapja meg a paradicsomfürdőt.

A múlt hét a húsvét miatt a családlátogatásról szólt, így amikor nem vendégségben voltam, akkor maximum sonkát és főtt tojást ettem tormával, szigorúan kenyér nélkül. Aztán a locsolkodás közben bepótoltam a felesleges szénhidrátot, csak hogy jó legyen…. De nem a múlt hét a lényeges, hanem a mai és a mostani recept, mely egy régi klasszikus újragondolva, méghozzá nagyon újragondolva! A rakott káposzta gyermekkorom kedvence, s felnőtt koromra sem tudtam kinőni belőle. Miért is akarnék, hiszen amibe ennyi tejfölt lehet tenni, az csak jó lehet. S hogy mitől újragondolt az egész? Megosztom:

• Nincs benne rizs: így egy kicsit szegényesnek tűnhet az egész, viszont figyelvén a szénhidrátmentes étrendre, szükséges mellékhatás. A rizs hiánya természetesen azt jelenti, hogy egy kicsit nagyobb kockát kell a tányérra tenni, de idővel ez is megszokható.
• A darált hús elfelejtése: igen, így van, az én rakott káposztám nem darált hússal készül. Ha sertés lenne vagy szélsőséges esetben marha, akkor a darált verziót választanám, mivel azonban konyhámban a fehér húsok dominálnak, így combhúst szoktam használni. Kockázott csirke- vagy pulykacombot…. Teszem ezt két okból: az első, nyilvánvaló, hogy egészségesebb, a másik pedig, hogy a szárnyashús nagyon kiszárad sütés közben, s ezért nem jó fasírtokhoz, rakottasokhoz. Persze lehet használni, de az nem az igazi.

Szeretem az egytál ételeket, azt az egyszerű elkészítést, amikor minden hozzávalót felvágok/felszeletelek, majd egy hatalmas edénybe teszem, hogy aztán két-három óra múlva valami ínycsiklandó kerüljön bekanalazásra. Valami hasonló ez az ír(szerű) egytál is, ami egyik kedvenc internetes személyiségem blogjáról lelesett recept, némi átalakítás után.
Már nem tudom, hogyan találtam meg a foodwishes.blogspot.com oldalt, de már évek óta a kedvencek között leledzik, s mindig örömteli, amikor egy-egy újabb recept lát napvilágot az oldalról. John - így hívják a blog tulajdonosát - egy rendkívüli humorral megáldott szakács, aki szakmájának minden csínyját-bínyját elsajátította már, s apró videókkal szeretné ezt a tudást az arra szomjazóknak továbbadni. Több receptjét is a magamévá tettem némi átalakítással, így lett az ő ír egytálételéből az én ír(szerű) egytálételem.
Markáns különbségek vannak a két verzió között, vegyük ezeket sorra:
- Bárány vs sertés: nem tudom, hogy szeretem-e a bárányhúst, mert bár ettem már életemben, az az egy alkalom kevés volt ahhoz, hogy megítéljem. Így marad a sertés, leginkább comb vagy lapocka.
- Burgonya: John az ételébe tesz burgonyát, én fél év alatt maximum egy kilógrammot ettem krumpliból, így ebbe az ételbe sem kerül bele. Ehelyett inkább a sárgarépa és a szárzeller mennyiségét növeltem meg, valószínűleg egy teljesen más ételt kreálva ezzel.
- Sűrítés: az eredeti recept rántást használ az étel besűrítésére, és csíkokra vágott kelkáposztát. Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb nemezise mostanság új reneszánszát éli a konyhámban, hiszen amióta elfelejtettem a kelkáposzta-főzelék okozta sokkot, azóta megkedveltem és gyakran használom.
- Paradicsom: az eredeti recept nem tartalmazza, én mégis szoktam egy konzerv kockázott paradicsomot tenni az ételbe, nemcsak szép színt adva a szaftnak, de kellemes mellékízt is.

Összetevők (4 személyre):
50 dkg sertés comb/lapocka, 5 kisebb sárgarépa, 2-2 vörös- és salátahagyma, egy csomag szárzeller, 1 konzerv felkockázott paradicsom, 1 kisebb fej kelkáposzta (max. 15 dkg), 2 tk. édesnemes pirospaprika (egyik akár csípős is lehet), só, bors, rozmaring, 1 ek. ételízesítő, olivaolaj, víz

Minden egy jó pörköltalappal kezdődik, amihez a vöröshagymát apró kockákra vágtam, majd két evőkanál olivaolajban üvegesre pároltam. Kicsit sóztam, hogy kiengedje a levét, majd amikor már eléggé átpárolódott, jöhetett a pirospaprika, amit mindig óvatosan kell megpirítani. Természetesen mindig kéznél kell legyen egy pohár víz, ami a leégés ellen véd meg. Használtam is, majd amíg a sertéshúst kockáztam fel kisebb darabokra, addig hagytam, hogy a hagyma szinte atomjaira főjjön a ráöntött vízben. Amikor már alig volt leve az egész alapnak, jöhetett a sertés, amit először fedő nélkül megpirítottam a hagymában, majd utána fedő alatt tovább pároltam saját levében. Ez tarthatott fél órát, addig előkészítettem a zöldséget.
A zöldségeknél igazából egyetlen fontos dolgot kell betartani: hozzávetőlegesen ugyanakkorára kell őket vágni, így biztosítva azt, hogy egyszerre legyenek készen. A sárgarépát megtisztítottam, majd karikákra vágtam, a zellert megmostam és felaprítottam. A zöldségek mellé került még a nagyobb kockákra vágott salátahagyma is, ami szinte tökéletesen eltűnt a végleges ételben, csak ízét hagyta maga után. A kelkáposztát közepesen vastag csíkokra vágtam, majd a paradicsom konzervét is kinyitottam. Amikor a zöldségekkel feldolgozásával végeztem, a sárgarépa, a zeller és a salátahagyma ment a lábosba, a káposzta és a paradicsom vissza a hűtőbe. Fedő alatt hagytam, hogy a kemény zöldségek kicsit átvegyék a pörköltalap ízvilágát, majd az egészet felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje az egészet.
Ekkor jöttek a fűszerek: só, bors, rozmaring és a sómentes ételízesítő. Természetesen a sót fokozatosan szoktam az ételhez adni, tehát a vöröshagyma, a hús és a zöldségek is mind kaptak maguk mellé egy kevés sót, és amikor a vizet ráöntöttem, akkor kapta az utolsó csipetet. Ennek az ételnek az ízét nem a fűszerek adják meg, hanem a rengeteg zöldség, melyek az elejétől fogva benne rotyognak a lábosban, s a rozmaring csak kiegészíti mindezt, kerekké formálva az egészet.
A főzés ezen szakaszánál egy kicsiny pihenőt tartottam, hiszen ettől a ponttól kezdve a sertésnek olyan másfél-két óra kellett alacsony lángon (nem néztem pontosan, hogy mennyi lett végül, kóstolás útján hoztam meg a verdiktumot).
Amikor azt mondtam magamnak a húsról, hogy még körülbelül negyed óra kell még neki ... na az volt az a pillanat, amikor felemeltem a fedőt és beleöntöttem a paradicsomot, majd amikor egynemű lett az étellel, jöhetett a kelkáposzta is. Amikor az utolsó összetevők is belekerültek, természetesen utánakóstoltam, s mivel mindent rendben találtam, még hagytam neki azt a negyed órát. Végül elzártam az gázt, tányérbe szedtem és tejföllel tálaltam.

Az étel alapvetően édeskés, ezért is kell mellé a tejföl pikánssága, hogy némi fanyar is legyen a tányérban. A sárgarépa és a zeller azonban nem tudja egyértelműen édessé tenni az ételt, hiszen a rozmaring adta felsőzönge biztosítja azt a bizonyos plusszt, ami miatt oly' különleges ... legalább is számomra. Én magában szoktam enni, de egyes vélemények szerint rizzsel is finom. Így a tavasz közeledtével már talán kicsit nehéznek tűnhet, de még a téli zimankó egy utolsó rúgása ... majd találkozunk novemberben.

Talán kimondani és végiggondolni, hogy milyen ételt vezettem fel a címben hosszadalmasnak tűnhet, mégis egyszerűbb, mint gondoljuk. Az egésznek azonban vagy egy apró előtörténete, így inkább azzal kezdem...

Egyfajta felvett és átalakított diétát folytatok, melynek legmarkánsabb jegye a szénhidrátok nagyfokú mellőzése: a cukor, a liszt, a burgonya, a tészta és a rizs szinte teljes elfelejtése. Persze, vannak napok és ételek, amikor az előbb említettek közül belekerül valami az étrendembe, de akkor is csak kevés, illetve ha tehetem, akkor az egészségesebb fajtából. S hogy mikor kezdtem ezt az egészet? Megvan már vagy fél éve, így elmondhatom magamról, hogy már legalább ötven-hatvan saját kútfőből kitalált vagy éppenséggel mások által inspirált receptem van, amiből hetente egyet (esetleg kettőt) megosztok, s magamnak is jó rendszerezés lesz arra az esetre, ha hirtelen nem tudom, hogy mit főzzek az adott hétvégén.
Innen is a blog címe, hiszen konyhai kalandozásaim leginkább a hétvégére szorítkoznak, hiszen a munka mellett csak ilyenkor van időm és energiám a gázrózsák kéken izzó világát kutatni.

Azonban most vissza az ételhez, lássuk miből élünk...
A burgonyát elhagyni, illetve pótolni lehet, s a karfiolból készült püré erre a legmegfelelőbb példa. Félreértés ne essék, a kettő olyan messzire van egymástól, mint Makó és Jeruzsálem, de állagát és tartalmasságát tekintve vetekedik a krumplipürével. Így végiggondolva az esetet, csodálkozom is, hogy eleddig nem próbálkoztam a karfiolpürével, s csak most főztem belőle először. Mivel jobbára agglegény vagyok, így az íz értékelésében csak a saját ízlésemre hagyatkozhatok, azonban önnön magam felmagasztalását nélkülözvén elmondhatom, hogy ízletes és pikáns dolog tud kijönni némi megfőtt és összetört karfiolból.
Mégis az ebéd főszereplője nem a karfiol volt, hanem a sárgarépa és a salátahagyma. Ez a hétvége valahogyan az újítások hétvégéje, hiszen ennek előtte még nem használtam salátahagymát. Azonban az üzletben le volt árazva és olyan szépen nézett ki, hogy nem tudtam otthagyni (a történet teljessége megkívánja, hogy elmondjam, vöröshagyma is került a kosárba ... biztos, ami biztos). Szerencsére az előbb zárójelben megjegyzett vöröshagymát nem kellett használni, hiszen a sokkalta enyhébb és lédúsabb salátahagyma tökéletes volt az édeskéssé dinsztelt sárgarépával, igazi koronájává vált az egész fogásnak.

Összetevők:
- Karfiolpüré: 350 g mélyfagyasztott karfiol, só, bors, ételízesítő (sómentes, csak növényi), 1 ek. margarin, víz (amennyi ellepte)
- Dinsztelt sárgarépa és salátahagyma: 1 közepes sárgarépa, 1 nagyobb salátahagyma, só, bors, szárított petrezselyem, a sütéshez olivaolaj
- Rozmaringgal sült csirkefalatok: 1 nagyobb csirke felsőcomb, só, bors, szárított rozmaring, a sütéshez olivaolaj

Természetesen olyan egyszerű az egész recept, mint az összetevők bonyolultsága... Elsőként a karfiolt vettem kezelésbe, ami összességében a műanyag csomagolás felrántását jelentette, majd lábosba vele és a vízzel együtt mehetett a tűzre. A só és az ételízesítő már ez elején belekerült, hiszen e kettőnek az íze csak így járja át igazán a zöldséget.
Itt most meg kell állnom egy pillanatra, és megemlékeznem erről az ételízesítőről. Teljességgel sómentes és szárított zöldségen, illetve fűszernövényeken kívül nem tartalmaz semmi mást. Általában levesek és főzelékek fűszerezésére használom, illetve kiegészítő ízesítőként egyéb zöldségételek mellé, mint esetünkben is. Első körben drágának tűnhet a megszokott ételízesítőnkhöz képest, de ízét tekintve megfizethetetlen a különbség. És most vissza a karfiolhoz...
Mikor már puha volt, levettem a tűzről és hagytam, hogy a főzőlevével együtt hűljön egy kicsit, addig is átadva az ízeket a zöldségnek. Még langyos volt, amikor leöntöttem róla a vizet, majd abban a lábosban, amiben megfőztem, elkészítettem a pürét. A régóta nem használt burgonyanyomó került elő, egy újabb csipet só, bors gazdagon és az olivaolajjal dúsított margarin. Összetörtem, bekevertem, utánaigazítottam, majd tányérra került a többi összetevő mellé.

Másodjára a sárgarépának és a salátahagymának álltam neki. Mindkettőt megtisztítottam, majd a hagymát félfőre vágtam, s az addigra felmelegedett olivaolajra dobtam. Hagytam, hadd puhuljon meg, amit egy csipet só hozzáadásával gyorsítottam meg. Amikor már majdnem üveges volt, akkor került rá a nagylyukú reszelőn megdolgozott sárgarépa, néhány tekerésnyi borssal egyetemben. A szárított petrezselyem is ekkor kerül a hadszíntérre, majd lassú tűzön hagytam, hogy a kettő teljesen megpuhuljon.
Igen-igen, lehetne mondani, hogy ez nem a szó klasszikus értelmében vett dinsztelés, hiszen csak olajon pirítottam meg a zöldségeket, mégis amikor megláttam az ételt, ez a szó jutott eszembe róla. De akaszthatunk rá bármilyen címkét, akkor is ízletes volt, s biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó eset, amikor a sárgarépa-salátahagyma páros ilyen formában tiszteletét teszi a konyhámban.

A húst hagytam utoljára, persze csak a leírás szerint, hiszen amíg a karfiol főtt és a sárgarépa puhult, a csirkecomb filéződött (nem szép szó). Talán a kedvenc szárnyas alkatrészem a csirke felsőcomb, rántva szerettem meg igazán, s annak ellenére, hogy már régóta nem rántottam ki, még mindig ezt kedvelem a legjobban. Persze, az egészség jegyében előretört a csirkemell iránti érdeklődésem, ami egészben hirtelen kisütve, esetleg valamivel megtöltve isteni lehet, azonban ragukhoz vagy pörkölthöz a combot részesítem előnyben.
Miután megszabadítottam a bőrétől és a csontjától, az apró zsír- és hájmaradványoktól, jöhetett a felkockázás és a sütés. Kevés olivaolajat hevítettem a serpenyőben, majd hirtelen sütöttem ki az ujjpercnyi nagyságúra vágott húscafatokat. Só és bors természetesen, de mindenképpen visszafogottan, hiszen a hús párjaként ma a rozmaringot, esetemben a szárított formáját néztem ki. Ízlésesen bevontam a fűszerrel, majd hagytam, hogy készresüljön.

Tálaláskor a harmadolás elvét követtem, ami természetesen nem létezik és most találtam ki, de olyan jól hangzik... A püré, a dinsztelt zöldségek és a hús mind kapott egy-egy harmadot a tányéromon, a szemem is etetve a látvánnyal.
Friss volt, tavaszias volt, könnyű volt és még jól is laktam vele. Kell ennél több?