Az étel nem követi hűen a gratin írott szabályait, hiszen közelről sem látott burgonyát és a fűszerezése is más. Viszont annyi igaz, hogy tejszínnel készült és isteni finom lett. De ez csak a végkifejlet, előbb nézzük, miből is élünk.

A recept alapját egy Nigella Lawsontól ellesett fortély jelenti, mely szerint nem bízzuk a véletlenre a zöldségek megpuhulását, hanem mielőtt tepsibe halmoznánk a tejszínben megfőzzük. Így tettem én is a fagyasztott zöldségeimmel: először kicsiny párolással sanyargattam őket, majd jött a főzőtejszín, amivel szinte készre főztem őket.

 

Összetevők (a szokásos tepsiben négy szép kockát ad ki)

70 dkg fagyasztott zöldségkeverék (nekem sárgarépa, zöldbab és brokkoli volt benne), 40 dkg tőkehal filé, 4 dl főzőtejszín, 30 dkg trappista, 2 kisebb vöröshagyma, só, őrölt feketebors, sótlan ételízesítő, fokhagymakrém, kicsiny víz, kevéske olivaolaj, kukorica keményítő

 

Az egész művelet egy lábossal keződött és a benne felhevített olivaolajjal, majdbe azonnal belecsúszott a félfőre vágott vöröshagyma. Kicsit sóztam és egy pöffenetet kapott a frissen őrölt borsból is, és szép üvegesre pirítottam. Amikor már majdnem színt kapott, akkor került rá a választott zöldségkeverék, de szinte bármilyen más zöldséggel is el tudom képzelni. Kicsit összeforgattam a vöröshagymával, majd némi víz hozzáadása után fedő alatt pároltam, hogy felolvadjon a zöldség és megszabaduljon a jég fogságától. Amikor még félig kemény volt, akkor öntöttem nyakon a tejszínnel, és egyúttal a nagy lángról takarékra vettem. Hagytam, hadd rotyogjon, amíg a fokhagymát, az ételízesítőt és egy újabb adag sót hozzá nem adtam. Közben volt időm nagylyukú reszelőn átpaszírozni a sajtot és kicsit elősütni a halat … de ennek külön története van.

Az ételt vasárnap főztem, mivel egész szombaton Agárdon voltam a pálinkafesztiválon, s estére annyira elfáradtam, hogy elfelejtettem kivenni a mélyhűtőből a halat. Reggel persze az első dolgom ez volt, de fél egyre még semmi foganatja nem volt az olvasztásnak. Ekkor vetettem be a nagyágyút, némi forróvíz személyében, ami bár segített a fagyos helyzeten, de szerintem tönkretette a halat. Ahelyett, hogy egészben megsült volna a serpenyőben, rengeteg vizet engedett magából és szinte morzsákra darabolódott, és inkább nézett ki kaszabolt halcafatnak, mint értékelhető halhúsnak. A vizet temrészetesen leöntöttem róla, és úgy sütöttem ki egy újabb adag olajjal. Persze öröm az ürömben, hogy a széttöredezett halat jobban el tudtam osztani a félkész ételen, mint az egész szeleteket, s mindenhová jutott a finom húsból. A következő alkalommal ügyelek az olvasztásra, aztán ha így is összetörik, akkor tudom, hogy többet nem nagyon kell vennem, vagy csak olyan ételekhez, amik nem igénylik az egész halszeleteket.

Szóval, amíg a sajtot kezelésbe vettem és összetördeltem a halat a serpenyőben, némi só, bors és olivaolaj kíséretében, addig a tejszín is felforrott, így a kevés vízben feloldott keményítővel besűrítettem. Itt kellett volna még utoljára megkóstolnom, mert a végeredményt kicsit sótlannak éreztem, de nem tettem, így olyan maradt, amilyen lett.

A tepsit nem kezeltem semmivel, értsd ez alatt, hogy sem olajjal, sem egyéb zsiradékkal nem kentem ki, hanem laza mozdulattal elegyengettem a tejszínes zöldséget az alján, majd középre került az összetördelt tőkehal, s a végét a trappista koronázta meg. Előmelegített sütőbe toltam, és amikor a sajt szép piros lett, kivettem. Mindenképpen hagyjuk hűlni, hiszen nagyon-nagyon forró dolgot kapunk végeredményül.

 

Összegzésül mit lehet mondani? Finom volt és mindenképpen bekerül abba a receptkönyvbe, amit soha nem fogok megírni. Vagy a vöröshagyma vagy a tőkehal miatt, esetleg a tejszín lehetett az oka, de egyfajta édes íz dominált az ételben, így kevésbé zavart, hogy kissé sótlan lett. Ami persze nem is baj, hiszen a szénhidrát mellett a sófogyasztást is korlátozom magamnak. Én magában fogyasztottam, de a hal nélkül szinte bármilyen hús mellé el tudom képzelni köretként.